Connect with us

Hi, what are you looking for?

Genel

„MEGÁLMODNI ÉS MEGVALÓSÍTANI EGYFORMÁN SZERETEM AZ ÖTLETEIMET”

Gerendai Károllyal, a Sziget fesztivál alapítójával, kultúraszervezővel beszélgettünk, aki a krízisben válságmenedzser üzemmódba kapcsolt, most készül a fine diningból színházi élményt csinálni, és még több évtizedre való ötlete van.

■ A vírushelyzet minden érdekeltségét érintette. Mihez kezd ilyenkor egy vállalkozó?

Először is, nem szabad kétségbe esni, arra ugyanis nincs idő. Nekem egyik pillanatról a másikra le kellett állítanom az addig prosperáló vállalkozásaimat, és gyorsan át kellett mindent állítani túlélő üzemmódba, úgy, hogy fogalmunk sem volt, mire kell és meddig készülni. Ráadásul amikor itthon is kitört a járvány, és a különböző korlátozó intézkedéseket bevezették, én épp Pápua Új-Guineában voltam, internet és térerő híján, ahonnan küzdelmes volt tartani a kapcsolatot az itteni kollégákkal és a távolból vezérelni a folyamatokat. Négy különböző repülőjáratunkat törölték, így elég kalandos úton jutottunk haza március 25-én. Azóta válságmenedzserként működöm. Hiába álltam több lábon, tevékenységeim majdnem 100%-ban olyan szolgáltatások, ahol embereknek kell találkozniuk egymással – mint a fesztiválok, az éttermeim, az Óriáskerék, a WAMP De- sign Vásár, a Budapest Park, az Akvárium Klub, vagy a Lupa-tó. Új túlélési stratégiákra volt szükség: a tó esetében például rájöttünk, hogy a horgászat, mint egyéni sport, a karantén alatt is működhet – ezért gyorsan kialakítottunk erre egy külön területet. Az éttermeknél megszerveztük a kiszállítást, de mivel fine diningról van szó, kész ételek helyett a különleges és az egyén számára jórészt beszerezhetetlen alapanyagokat szállítottuk ki előkészítve, amikből aztán a mellékelt receptek alapján, a saját otthonában készíthete mesteri fogást a megrendelő. Amikor a teraszos vendéglátásra már engedélyt adtak, de a koncertekre még nem, a Budapest Parkban egy teraszt kezdtünk el működtetni, hogy legalább valamennyi bevételünk legyen. A munkaerőt igyekeztünk mindenhol megtartani, mert szükségünk van a kollégák szaktudására, csakhogy a vállalkozó számára a bizonytalanság a legnagyobb ellenség. Amíg például nem jönnek a külföldi turisták, a rájuk alapozó Costes éttermeket egyszerűen nem éri meg üzemeltetni. Ha zárva tartunk, kevesebb a veszteség, mintha 10-20 százalékos telítettséggel működünk.

■ A Sziget többségi tulajdonjogát négy évvel ezelőtt eladta, azonban igazgatósági tagnak megmaradt. Mit gondol, hogyan rendezi át a piacot az, hogy a 2020-as fesztiválszezon elmaradt?

Az olyan szezonális tevékenységre épülő vállalkozások, mint a nyári fesztiválok szervezése, különösen nagy bajba kerültek. Bár az előkészítő munka egész évben folyamatos, az események minden évben csak egyszer, pár napig zajlanak, ezért ha elmaradnak, nem tudjuk bepótolni őket. Így nehéz egyben tartani a csapatot, plusz a szervezési költségek jelentős része már az esemény előtt felmerül, mint például a bérek és a reklámkampányok. Nekünk a túléléshez most jelentős mértékben hozzá kellett nyúlnunk a tartalékainkhoz. Rémálmainkban sem gondoltuk, hogy ekkora változás jöhet hirtelen az olyan, dina- mikusan fejlődő iparágakban, mint a turizmus vagy a szórakoztatóipar.

■ A gasztronómiában megvan a teljes spektrum a portfólióban, fine dining étteremtől kezdve a pizzázón át a még megvalósítás elő álló magyaros tésztázóig. Hogyan fognak lábra állni az éttermei és mik a jövőbeli tervei ezen a területen?

Régóta megvolt bennünk az a törekvés, hogy a klasszikus top irányból a szélesebb közönség felé is nyissunk, és óriási sze- rencse, hogy ebbe belekezdtünk, mert úgy látom, hogy most – a következő hónapokban vagy akár években – sokkal inkább lesz igény a jó minőségű, de nem csúcsgasztronómiába tartozó vendéglői szolgáltatásokra. Az új helyeink, mint a Digó Pizza vagy a Nudli tésztázó, inkább magyaroknak szólnak, olcsóbbak, és van esély rá, hogy stabilizálhatják akár azoknak a vállalkozásoknak létét is, amik elsősorban a gasztroturistáknak szólnak és most nem tudnak sikeresen működni. De azért a fine diningban is van új projektünk: idén ősszel megnyitjuk a Rumourt Rácz Jenő Michelin csillagos séffel, ahol már-már színházi élményt adunk majd, hiszen a konyhát körbeülik a vendégek és a szemük elő készülnek az ételek.

“Rémálmainkban sem gondoltuk, hogy ekkora változás jöhet hirtelen az olyan, dinamikusan fejlődő iparágakban, mint a turizmus vagy a szórakoztatóipar”

■ Nem szerzett diplomát. Miért döntött így? Volt ezzel kapcsolatban megbánás Önben?

Már a gimnáziumban rendezvényeket szerveztem, koncerteket és közönségtalálkozókat, sőt zenei klubot is indítottam, a szüleim viszont egyáltalán nem örültek ennek. Ezért volt egy beszélgetésünk, ahol elhangzott: „amíg a mi kenyerünket eszed, az történik, amit mi akarunk”. Nekem több se kellett, tizenhét évesen elköltöztem inkább o honról és elkezdtem dolgozni, hogy el tudjam tartani magam. Hamar belekóstoltam a szakmába, kissrácként, a suli mellett plakátot ragasztottam és hangfalakat pakoltam, aztán egyre komolyabb feladatokhoz jutottam. Akkoriban nem volt kifejezetten idevágó egyetemi, főiskolai képzés, mint mondjuk ma a kulturális menedzser szak, ezért úgy döntöttem, inkább gyakorlatban próbálom megszerezni a szükséges tudást. Huszonkét éves voltam, mikor a Szigetbe belekezdtünk, pont, mikor a barátaim egyetemre jártak. Gyakorlati szempontból tehát nem bántam meg, hogy kimaradt, ugyanakkor örültem volna annak a felhőtlen pár évnek, amit az egyetemista kor jelent. És még valami: igaz, hogy az ember egyetem nélkül is elolvashat sok mindent, de én a saját példámból tudom, hogy nem mindenkiben van meg az a kitartás, hogy akkor is megtegye, ha nincs ott a vizsgák okozta nyomás.

■ Ön műfajt teremte Magyarországon a Sziget fesztivállal, milyen tulajdonság kell ehhez? Kiből lesz a következő Gerendai Károly?

Szeretek viszonylag bonyolult logisztikai rendszereket kitalálni, aminek rengeteg részlete van, mondjuk, egy fesztivál esetén, ahol egy hétre felépül egy város, aminek működnie kell. Onnantól, hogy hova járnak mosdóba, vagy mit esznek majd a fesztiválozók, azon át, hogy az egyes helyszíneken mivel lehet őket lekötni, addig, hogy honnan fognak tudni az eseményről, rengeteg részletre kell gondolni. Ma már ehhez is egyre többen értenek, de nekünk még nem voltak mintáink, mindent magunknaktt kelle kitalálni. Azt hiszem, az is érdekes bennem, hogy én egyszerre vagyok képes megálmodni és megvalósítani is valamit. Míg az emberek nagyrésze vagy a kreatív ötletelésben, vagy más ötletének a kivitelezésében erős, addig én mindkettőben otthonosan érzem magam. Persze vannak hibáim is, például adminisztrálni nem tudok és jó vezetőnek sem tartom magam, mert sem a számonkérés, sem a dicséret nem megy jól. Elég maximalista vagyok, ezért igyekszem jó példával elől járni, inspirálni a munkatársaimat, de visszajelzésben nem vagyok jó.

 

■ A Szeretem Magyarországot Klub alapítója. Gulyás Gergely ott ugyanúgy lehet előadó, mint Karácsony Gergely. Hisz benne, hogy a különböző politikai gondolkodású embereket össze lehet hozni? Egyébként bárki lehet klubtag?

Én mindig a szakmai álláspontot szeretem előtérbe helyezni. Azt keressük, van-e valamiben egyetértés a különböző polititikai oldalak között. A Szeretem Magyarországot Klub néhány fontos állításra épül. Egyrészt, az embert érdekelheti úgy is a közélet, ha nem vesz benne részt aktív politizáló szereplőként és nem húz valamelyik oldalhoz. Másrész, azok az emberek, akik va- lamiben sikeresek lettek, a környezetük számára véleményvezérré válnak, mert hitelesíti őket a teljesítményük – így fokozottan felelősek azért, hogy közéleti kérdésekről hogyan nyilatkoznak. A Klubbal olyan közeget akartam teremteni, ahol ezek az emberek tájékozottabbak lehetnek azokban a témákban, amiről első kézből kapnak információt, hogy annak birtokában fogalmazhassák meg a véleményüket. A klubtagság meghívásos alapon történik: két ajánló után a Klub ügyvivő testülete hagyja jóvá a tagságot. Az lehet klubtag, aki nem aktív politikus valamelyik pártnál, illetve a maga szakterületén sikereket ért el. Aki előadó nálunk, és megfelel az előbbi kritériumoknak, szintén klubtaggá válhat. Az, hogy a beszélgetések nem a nyilvánosság elő zajlanak, egy olyan bizalmi légkört teremt, amelyben jobban megnyílnak, őszintébben beszélnek a meghívott vendégek.

“A Szeretem Magyarországot Klubbal olyan közeget akartam teremteni, ahol ezek az emberek tájékozottabbak lehetnek azokban a témákban, amiről első kézből kapnak információt, hogy annak birtokában fogalmazhassák meg a véleményüket”

■ Az egyik hobbija az utazás. Hátizsákos turista vagy a luxust szereti? Melyek a kedvenc célpontjai?

Imádok utazni, megismerkedni a világgal, de fontos, hogy mindenhol legyen egy-egy stabil pont, ahol kényelemben érezhetem magam. Ez abból ered, hogy első nagy utamra, Thaiföldre és Indonéziába hátizsákos turistaként indultam, de rájöttem, hogy nekem ez nem való. A bangkoki szállásomon az első éjjel rendőrségi razzia volt és rám törték az ajtót, a következő szállodában tele volt az ágy bogarakkal, aztán Balin eldugult a mosdó, és így tovább. Azóta mindig előre utánanézek a legjobb szállásoknak és éttermeknek. A gasztronómiához is így kerültem közel: először a jó szállodák kiváló éttermeit ismertem meg, aztán már a többit is felkutattam a környéken.

■ Nagy borgyűjteménye is van, igaz, hogy nem iszik egy kortyot sem?

Néhány ezer palackos a gyűjteményem, talán ezt még nem nevezhetjük hatalmasnak. Huszonéves korom óta gyűjtöm a borokat, de nem azért, hogy megigyam őket, ugyanis tényleg egyáltalán nem fogyasztok alkoholt. Borkostolókra viszont mindig is szerettem eljárni a barátaimmal, aminek ők azért is örülnek, mert ilyenkor van sofőr a társaságban. Ezekben a helyzetekben csak sofőrként viszont furán éreztem magam, ezért úgy gondoltam, ha már ott vagyok, beszerzek pár különlegességet. Aztán elkapott a gyűjtőszenvedély, de mára már ez is alábbhagyott, mert sajnos, addig tartogattam a jobbnál-jobb borokat, hogy elkezdtek lassan tönkremenni.

 

■ Rengeteg kortárs művészeti remekkel is büszkélkedhet.

A buli- és fesztiválszervezés során sok olyan zenészekkel kerültem kapcsolatba, akik képzőművészek is. Tetszett, hogy a műveik által egy másik arcukat is megismerem, és személyesebb kapcsolatom lehet velük a tárgyaikon keresztül. Később persze már nem csak zenész–képzőművészektől vásároltam, de velük kezdődö a gyűjteményem. A képek kiválasztásánál a mai napig csak az fontos, hogy szívesen éljek együtt ezekkel a művekkel. Szeretem nézegetni, hogy ott vannak az otthonomban, az irodám, vagy akár az éttermeim falán.

■ A napokban lesz 50 éves (2019. július 18. – a szerk.). Hogyan ünnepli?

Én sokkal jobban szeretek másoknak bulit szervezni, mint magamnak, ezért azt kértem a feleségemtől a születésnapomra, hogy ötven napra menjünk majd el valahova a családdal. A vírushelyzet közbeszólt, ezért szinte az utolsó pillanatig nem foglalkoztam a kérdéssel. Végül eldöntöttem, hogy mégis lesz egy egésznapos buli a Lupa-tónál azokkal az emberekkel, akiknek meghatározó szerepük volt az eddigi ötven évemben. Egyébként nem hiszem, hogy ez a szám gyökeres változást hozna az életembe. Az megtörtént, amikor huszonöt év után kiléptem a Szigetből, hiszen azóta nincs főállásom. Ez életmódváltást is jelentett, sokkal több időm van a családomra, a barátaimra és az egyéb projektjeimre. Hogy ez már a B oldal lenne? Nem hiszem, hogy nyugdíjba kéne még mennem, mert annyi mindennel szeretnék még foglalkozni, hogy pár évtizedre bőven akad elfoglaltságom.

 

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

You May Also Like

Interjúk

Molnár Nini Budapesten született, majd 14 évesen kezdett utazgatni, így jutott el Miamiba is, ahol egy évet töltött, és ahol beindult modell karrierje is....

BITTER Events

A Magyarországon nemrég indult Bitter magazin fogadást rendezett a magyar üzleti-, és társadalmi életben fontos szerepet vállalók számára a The Ritz Carlton, Budapest hotelben....

BITTER Street

A híres plasztikai sebészt, Krasznai Zsoltot is sikerült lencsevégre kapnunk. A munkával teli napok közé szünetet beiktató orvos feleségével, Dórával sétált az Andrássy úton,...

BITTER Street

AnfIsa Bulgakova A Baballino gyermek luxusmárka tulajdonosával, Anfisa Bulgakovaval, gyermekei társaságában a Budapest Eye környékén sétálva futottunk össze. Anfisa elmondta, hogy minden vasárnap családjával...